Felmérés a 2017/2018. évi Pest megyei felnőtt férfi II. osztályú nagypályás labdarúgó-bajnokság csoport- és csapatszámaival kapcsolatban (internetes szakmai konzultáció)

Tisztelt Érdeklődő!

Mint talán Ön előtt is ismert, majd egy évvel ezelőtt készítettünk egy felmérést, melynek egyik kérdése lényegileg a címben is szereplő témakörrel, azaz a Pest megyei II. osztály csoport- és csapatszámának alakulásával (csökkentésével) foglalkozott. Akkor azt az eredményt kaptuk, hogy mindenképpen szűkítsünk a „megye-kettes” mezőnyön, többek között ennek a következménye, hogy a 2016/2017-es bajnoki évnek már „csak” 3 csoport 48 másodosztályú gárdája vág neki. Mivel azonban az akkori közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a szavazók többsége a további csapatszám-csökkentést sem vetné el, ezért most ismételten szeretnénk megszondáztatni Pest megye labdarúgó-társadalmát, azon belül is elsősorban az érintetteket, azaz a „megye-kettes” klubok képviselőit, hogy most mit is gondolnak a további csökkentésről. (Talán mondanunk sem kell, ahhoz hogy a 2017/2018-as versenyévtől változhasson – jelen esetben – a Pest megyei felnőtt férfi II. osztályú nagypályás labdarúgó-bajnokság csoport- és csapatlétszáma, ahhoz már a következő, vagyis most júniusi versenykiírásban rendelkezni kell az esetleges további másodikvonalbeli zsugorodást előidéző kiesési és feljutási szabályokról.)

Kérjük, amennyiben van véleménye a témával kapcsolatban, töltse ki az alábbi néhány kérdéses felmérésünket, ezzel is segítve munkánkat!

(Jelen közvélemény-kutatásunk szándékosan nem burkolózik anonimitásba; ennek oka, hogy ebben a fontos kérdésben valós szereplők véleményére vagyunk csak kíváncsiak, ezért a név, azonosító szám, elérhetőségek és egyesületi hovatartozás nélkül beküldött kérdőívekben foglaltakkal kapcsolatban az MLSZ Pest Megyei Igazgatósága fenntartja maga számára annak a jogát, hogy azokat az adatok összesítésénél figyelmen kívül hagyja.)

A kérdőív kitöltésének határideje: 2016. május 2., hétfő 08:00.


Hozza létre saját kérdőívét →

Az Online Kérdőívek számos területen segíthetnek Önnek:

  • Vásárlói elégedettségének felmérésében
  • Piackutatáshoz, ügyfelei igényeinek felderítésében
  • Személyek, termékek, szolgáltatások értékelésében
  • Regisztrációs vagy jelentkezási űrlapok elkészítésében
  • Szakdolgozat kérdőív elkészítésében
  • Online tesztek és kvízek létrehozásában
  • Bármilyen adat begyűjtésében

Próbálja ki Ön is, hozzon létre látványos kérdőíveket egyszerűen és gyorsan!

Online Kérdőívek Készítése →

Adatkezelés