Kérdőív a pajzsmirigy betegségek lelki okainak vizsgálatához

A kérdőív kitöltésének célja: előzetes információgyűjtés.

Mihez?

Mivel a mai orvostudomány még mindig nem kezeli egységesen a fizikai test gyógyítását a lelki problémák orvoslásával, nincs összhang, nincsenek átfedések, ezért - véleményem szerint - a beteg szervet "kiemelik" a testből, s azt kezelik gyógyszerekkel, kívülről érkező terápiákkal.

Azt, hogy milyen korábbi lelki sérülés váltotta ki a betegséget, azt a legtöbb esetben nem, vagy nagyon felületesen vizsgálják. Ha mégis sor kerül effélére, akkor a betegség tünetét továbbra is önállóan, gyógyszerekkel, stb. kezelik, és nem veszik figyelembe az esetleges pszichoterápia, vagy lelki gondozás eredményeit a betegnél. Így a két terület nem tud egymásnak segítségére lenni, a holisztikus szemlélet gyermekcipőben jár.

A  pajzsmirigy betegségek lelki okairól keveset tud az orvostudomány, ahogyan a pszichológia területe is elméletben próbál a nyomokra bukkanni. Abban egyetértenek, hogy mire a beteg a diagnózisig eljut, évek is eltelnek, s már csak -sok esetben- súlyos, visszafordíthatatlan károsodás állapítható meg.

A betegség valódi, kiváltó okát nem ismerni, sokszor a beteg is csak találgat, hiszen -akár- már ezzel a problémával születik, ill. a felismerésig eltelik öt-tíz év is. 

Mi lehet az ok?

Mindenképpen lelki eredetű, ahogyan minden betegség (ebben ma már nagyrészt egyetértenek az orvosok is). Ha lelki problémáink vannak, amiket akár évtizedeken keresztül is magunkkal cipelünk, az megbetegíti a testet. Sokféle tünetet produkálunk magunknak, s a végén ott állunk a gyógyíthatatlannak vélt betegségekkel, önmagunkat sajnálva, sopánkodva, dühösen a világra. Minden betegség oka mi magunk vagyunk: a saját megéléseink, érzelmeink, kimondott, vagy ki nem mondott szavaink, tetteink, hiedelmeink, korlátaink, a múltunk, a döntéseink. 

Ép testben van ép lélek, mert a lélek, ha egészséges, szeret jól élni az egészséges testben. Ott lakik, máshol nem tud. Ha elhagyja, akkor meghalunk. Ha nem egészséges a test, a lélek is háborog, hogy vegye valaki észre őt is! Mert jelzett korábban is, hogy valami nincs rendben, csak senki nem hallotta meg!

Hogyan ... ? 

A kérdőív azért született, hogy felmérjem azt, hogy kivel tudok a későbbiekben együtt dolgozni családfelállítás módszerével annak kiderítése és feltérképezése céljból, hogy mi van a pajzsmirigy betegség hátterében, lélek szinten. Mivel én  kérem a segítséget, ezért nem kérek pénzt senkitől magáért a családfelállításért. Természetesen bérleti díjat fizetni kell ott, ahol erre sor tud kerülni, így attól függetlenül is, hogy csoportosan, vagy egyénileg haladunk, szeretném, ha anyagilag hozzájárulna ennek fizetéséhez.  

Ha valaki nem ismeri a családfelállítást, alapvető információkat az oldalamon olvashat: http://lelek-joga.hu/content.php?pagename=Csaladallitas

Minden más, a családfelállításra vonatkozó kérdést kérem, hogy levélben tegyen fel.

Én úgy tudok Önnek segíteni, hogy eljön a családfelállításra és megmutatom azt az okot, ami miatt évek óta szenved. Ehhez valóban kell egy kis bátorság, hiszen a valósággal szembenézni fájdalmas.

A családfelállítások valószínűleg hónapokig tartanak majd, de eredményesek lesznek, ebben biztos vagyok! A sok száz esettanulmány után fogom leszűrni az eredményeket, melyek várhatóan változatosak lesznek, de az is előre sejthető, hogy lesz valami közös szál is.

Én így tudok segíteni, bízva abban, hogy a tanulmány sikeres végpontján, ha tudományosan nem is fogadják el – miért is tennék, hiszen ami nem mérhető műszerekkel, azért az ki van rekesztve a mai napig - , az alternatív gyógyászatban hasznát tudják majd venni a klf. területeken.

Ennyi bevezető után maga a kérdőív.


Hozza létre saját kérdőívét →

Az Online Kérdőívek számos területen segíthetnek Önnek:

  • Vásárlói elégedettségének felmérésében
  • Piackutatáshoz, ügyfelei igényeinek felderítésében
  • Személyek, termékek, szolgáltatások értékelésében
  • Regisztrációs vagy jelentkezási űrlapok elkészítésében
  • Szakdolgozat kérdőív elkészítésében
  • Online tesztek és kvízek létrehozásában
  • Bármilyen adat begyűjtésében

Próbálja ki Ön is, hozzon létre látványos kérdőíveket egyszerűen és gyorsan!

Online Kérdőívek Készítése →

Adatkezelés