A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ) elnökségének 2018-as kérdőíve

Tisztelt Munkavállaló!

 A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezetének elnöksége annak érdekében állította össze ezt a kérdőívet, hogy a lehető legszélesebb körben megismerje a kutatásban dolgozók helyzetét és véleményét mindazon kérdések kapcsán, melyek egyrészt - a közelmúltban több különböző MTA intézményben - a tudományos ágazatban dolgozókkal közvetlenül folytatott beszélgetés, másrészt a szakszervezetben lezajlott megbeszélések alapján jelentőséggel bírhatnak a tudományos ágazatban dolgozók szélesebb körei számára munkavégzésükkel, munkahelyi viszonyaikkal, karrierjükkel, megélhetésükkel, a munkavégzésük és magánéletük harmóniájával, és jövőjükre valamint nyugdíjas éveikre vonatkozó elképzeléseikkel kapcsolatban. Az anonim módon kitölthető kérdőív kérdéseire adott válaszaival illetve véleményének kifejtésével hozzájárul annak feltárásához, hogy melyek azok a kérdéskörök és fennálló problémák amelyekről, és amelyek kívánatos vagy lehetséges megoldásairól a tudományos ágazatban dolgozók széles köre hasonlóképpen vélekedik, és ezzel elősegítheti valamint formálhatja a szóban forgó kérdések illetve problémák megoldásának irányába tett lépéseket. Egyes kérdéseknél véleményének szöveges kifejtésével segíthet további nézőpontok és problémák felvetésében.

Kérjük, hogy a kérdőív kitöltésével segítse a tudományos ágazatban dolgozók helyzetének és véleményének teljesebb megismerését. A kérdőív anonim. Bármelyik kérdést kihagyhatja, ha nem kíván rá válaszolni, vagy úgy ítéli meg, hogy a szóban forgó kérdés Önre nem vonatkozik.

Köszönettel,

a TUDOSZ elnöksége

http://tudosz.hu


Hozza létre saját kérdőívét →

Az Online Kérdőívek számos területen segíthetnek Önnek:

  • Vásárlói elégedettségének felmérésében
  • Piackutatáshoz, ügyfelei igényeinek felderítésében
  • Személyek, termékek, szolgáltatások értékelésében
  • Regisztrációs vagy jelentkezási űrlapok elkészítésében
  • Szakdolgozat kérdőív elkészítésében
  • Online tesztek és kvízek létrehozásában
  • Bármilyen adat begyűjtésében

Próbálja ki Ön is, hozzon létre látványos kérdőíveket egyszerűen és gyorsan!

Online Kérdőívek Készítése →

Adatkezelés