Felhívás Pomáz Közoktatásáért Díj elnyerésére

FELHÍVÁS

 Pomáz Közoktatásáért Díj elnyerésére

 Pomáz Város Polgármesterének 68/2021.(IV.29.) számú határozatával úgy határozott, hogy az előző évek gyakorlatát követve kiírja a Pomáz Közoktatásáért Díj 2021. évi pályázatát, engedélyezi annak nyilvános fórumokon való meghirdetését.

 

A Pomáz Közoktatásáért Díjat Pomáz Város Önkormányzata 2007-ben alapította meg a Kulturális Bizottság javaslatára.

 

Pomáz Város Önkormányzatának 6/2007. (IV.13.) számú rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról az alábbiakban fogalmazza meg a Pomáz Közoktatásáért Díj adományozásának feltételeit.

„Pomáz Közoktatásáért díj. Adományozható évente azoknak a közösségeknek és személyeknek, akik az óvodai és az iskolai nevelőoktató munkájuk során kimagasló eredményeket érnek el, szem előtt tartva minden egyes gyermek személyiségfejlesztését, tehetségének kibontását, és példaként állnak emberi és közösségi magatartásukkal, egyéniségükkel a gyermekek, a pedagógus társak és a város lakói előtt.”

Kérjük a nevelési és oktatási intézmények vezetőit, közoktatásért dolgozó civilszervezetek vezetőit, tagjait és magánszemélyeket, hogy tegyék meg javaslatukat a Pomáz Közoktatásáért Díj 2021. odaítélésére.

 

A javaslatokat rövid szöveges indoklással kérjük benyújtani (a veszélyhelyzetre való tekintettel online formátumban) Pomáz Város honlapján található „Pomáz Közoktatásáért Díj 2021. pályázat” fülre kattintva. A javaslataikat legkésőbb 2021. május 14. napján 12 00 óráig küldhetik el.

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésének felhatalmazása alapján veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolja, a Pomáz Közoktatásáért Díj 2021 pályázat tekintetében az irányadó jogszabályoknak megfelelően a polgármester 2021. május 15. napjáig dönt a díj odaítéléséről.

Pomáz, 2021. április 29. 

 

Leidinger István

Pomáz Város Polgármestere

Adatkezelési hozzájárulás

A kérdőív készítője hozzájárulását kéri a kérdőívben megadandó adatok feldolgozásához.

Adatkezelés