Ferencvárosi Bicibusz Kérdőív

Mi az a Bicibusz?
A Bicibusz egy szervezett, biztonságos iskolába tekerés, amely során a gyerekek felnőttek kíséretében, közösen kerékpároznak reggel az iskolába, majd délután haza.

Mi ez a felmérés?

Szeptemberben, a Mobilitási Hét keretében Ferencváros Önkormányzata szeretné felhívni a figyelmet az autómentes, fenntartható közlekedési formákra. Ennek részeként szeretnénk elindítani a Ferencvárosi Bicibusz programot, amely lehetőséget ad arra, hogy a diákok kipróbálják, milyen élmény közösen, felnőttek kíséretével biciklivel iskolába menni, majd délután együtt hazatekerni – előre kijelölt útvonalakon, néhány alkalommal a program ideje alatt.

Az alábbi kérdőív célja, hogy felmérjük, kinek milyen igénye, ötlete, szándéka van a részvételre, hogy minél többen csatlakozhassanak – akár gyerekként, akár szülőként, kísérőként.

Ki szervezi a Bicibuszt?
A programot Ferencváros Önkormányzata indítja, a Magyar Kerékpárosklub szakmai támogatásával.
Szeretnénk, ha a gyerekeket lehetőség szerint az adott iskolába járó diákok szülei is kísérnék.

Hol tudok csatlakozni?
A csatlakozási pontokat a felmérés eredményei alapján fogjuk kijelölni – így látni fogjuk, hogy mely városrészekből és útvonalakról érkeznének leginkább a csatlakozni vágyó biciklisek. Természetesen nyitottak vagyunk  javaslatokra is!

Mi a cél?
A biztonságos és örömteli iskolába járás elősegítése – kevesebb dugó, tisztább levegő, aktívabb gyerekek és szülők. A program emellett erősíti a közösséget, fejleszti a gyerekek közlekedési ismereteit, és segít abban, hogy a város élhetőbb legyen – mindannyiunk számára.

Adatkezelés