A piarista iskola a FIATALOK hangján

Kedves Diákunk!

Elhatároztuk, hogy nagy és fontos munkába fogunk: Kalazanciushoz hasonlóan merészen, az idők jeleire, a mai társadalomra és a mai fiatalok igényeire és szükségeire figyelve újragondoljuk az iskolát, annak pedagógiáját és pasztorális életét. Mindezt a diákokkal, a családokkal és a munkatársakkal közösségben gondoljuk helyesnek.

A 2019. évi Piarista Pedagógiai Napokat e nagy megújító tevékenység kezdő eseményének szánjuk. Szeretnénk "új szövetséget kötni Kalazanciussal": az ő diákok iránti bölcs szeretetével és pedagógiai tabukat nem ismerő merészségével kívánunk a mai kornak és egyben a jövőnek is megfelelő piarista intézményt formálni. Nem fordítunk hátat történelmünknek, sőt, büszkék vagyunk hagyományainkra. Mégis azt érezzük: az idők jelein, a mai fiatalok hangján, igényein és szükségén keresztül az innovációra, a megújulásra kér bennünket az Úr.

A Piarista Pedagógiai Napok (2019. október 24-25.) előkészítő munkálatai során kétféle kérdőíves kutatást valósítunk meg. Egyrészt a 10., a 11. és a 12. osztályos diákokat, másrészt a pedagógusokat, nevelőket kérdezzük-kérjük meg az összes iskolánkban: segítsenek nekünk véleményükkel, meglátásaikkal.

A következő oldalakon a diákkérdőív található. Ebben két kérdéssor szerepel, magázó formában:

A kitöltés maximum 25-30 percet vesz igénybeMeg nem szakítható, azaz, ha egyszer nekiálltunk, be kell fejeznünk.

A válaszadás névtelen, a kitöltő személye nem követhető vissza. Egyetlen azonosítót kérdezünk, ez pedig az iskola neve, hogy intézményenként is tudjunk beszélni magunkról. Az eredményekről tájékoztatást adunk majd.

A kérdőív 2019. október 10-én 20.00 óráig lesz nyitva.

Személyes, őszinte válasza nagyon sokat jelent. Kérjük, a kitöltéssel járuljon hozzá a kutatáshoz, a közös gondolkodáshoz, és biztassa diáktársait is a részvételre!

Köszönettel, üdvözlettel: a piarista intézmények vezetői 


Hozza létre saját kérdőívét →

Az Online Kérdőívek számos területen segíthetnek Önnek:

  • Vásárlói elégedettségének felmérésében
  • Piackutatáshoz, ügyfelei igényeinek felderítésében
  • Személyek, termékek, szolgáltatások értékelésében
  • Regisztrációs vagy jelentkezási űrlapok elkészítésében
  • Szakdolgozat kérdőív elkészítésében
  • Online tesztek és kvízek létrehozásában
  • Bármilyen adat begyűjtésében

Próbálja ki Ön is, hozzon létre látványos kérdőíveket egyszerűen és gyorsan!

Online Kérdőívek Készítése →

Adatkezelés